A Tanítók Fekete István Egyesülete története
Bajzák Erzsébet M. Eszter nővér ösztönzésére 2004. március 1-jén tizenkilenc lelkes, katolikus iskolai tanító részvételével alakult meg a Tanítók Fekete István Egyesülete azzal a céllal, hogy lehetőséget teremtsen a katolikus közoktatásban működő tanítóknak, hogy munkájuk tapasztalatait megosszák egymással, civil szervezet tagjaiként közös álláspontot alakítsanak ki szakmai kérdésekben eljuttatva azt a döntéshozó szervekhez. Ezáltal szakmai tudásuk növekedhet, erősödhet összetartozásuk és a közéletben történő aktivitásuk.
Alapításunk óta többszörösére nőtt tagságunk létszáma. Sokan szívügyüknek tekintik az egyesület tevékenységében való aktív részvételt, amelynek köszönhetően már eddig is sok nemes elképzelésünk valósulhatott meg.
2005 óta évente két szakmai konferenciát szerveztünk közösen az egyházi közoktatásban működő pedagógusokat tömörítő, hasonló szellemiségű egyesületekkel (Öveges József Tanáregylet, Sík Sándor Tanáregylet, Szívvel és Lélekkel Óvodapedagógusok Egyesülete, Történelmi Egyházak Igazgatóinak Országos Egyesülete). Neves előadók segítségével kerestünk pedagógiailag, lélektanilag, teológiailag alátámasztott gyakorlati megoldásokat a pedagógusok mindennapi munkájához. A megvitatott témák sorában szakmai és hitbéli kérdések egyaránt szerepeltek.
A magyarságtudat–keresztény elkötelezettség (2005)
A nevelés hatása a lelkiismeret és a személyiség fejlődésére (2006)
Keresztény értékek a szekularizált világban (2006)
Szent Erzsébet üzenete a ma emberének (2007)
Keresztények felelőssége és Európa (2007)
A biblia és a nevelés (2008)
Szent Pál apostol útja (2008)
Felelősségünk a teremtett világért (2009)
Szent Ferenc, a pedagógus (2009)
Tehetséggondozás a mindennapok gyakorlatában (2010),
Hogyan dolgozzunk a frusztrációnkkal (2011)
Hogyan szeressük jól a gyermekeket? (2011)
A pedagógus életút (2012)
Közösség és értékteremtés – a roma kisebbség integrációja az oktatásban (2012)
A pedagógus e-portfólió (2013)
Az erkölcsi nevelés intézményeinkben (2013)
Az egyházi intézmények hozzájárulása a tanulók felsőoktatási eredményességéhez (2014)
Fejlődjünk, hogy fejleszthessünk (2014)
Testi-lelki egészség (2015)
Felvilágosult önérdek vagy fenntartás nélküli önátadás! (2015)
Szent Márton üzenete (2016)
SNI diákok nevelése-oktatása (2016)
A hatékony kommunikáció eszköztára (2017)
A katolikus közoktatásban tanuló tehetséges kisiskolások egyesületünk szervezésében lehetőséget kaphatnak arra, hogy országos szintű tanulmányi, műveltségi, művészeti versenyeken összemérhessék tudásukat. A felkészülés és részvétel során bővülhet tudásuk, számos képességük, készségük fejlődhet, növekedhetnek érzelmi-akarati téren is (érdeklődés, szorgalom, kitartás, kommunikációs készség, siker-kudarc megélése, kezelése).
2008-ban „Legkedvesebb bibliai történetem” címmel rajzpályázatot írtunk ki, amelyen 150 alkotás vett részt. A névadónk tiszteletére 2010-ben megrendezett háromfordulós vetélkedőn, a Fekete István Emlékversenyen 52 négyfős csapat indult, a döntőben hét csapat mérhette össze tudását az író műveinek ismeretéből. 2011-ben, a „Család éve” alkalmából meghirdetet rajz- és imaíró pályázatunkra 138 pályamű érkezett. A „Hiszem és tudom” háromfordulós műveltségi versenyen, amelyet 2012-13-ban, a Hit évében rendeztünk meg, 83 négyfős csapat vett részt, a döntőbe hat csapat jutott. A Gárdonyi Géza születésének 150. évfordulóján, 2013-ban meghirdetett prózamondó versenyen 48 iskola 64 tanulója vett részt. Az egyesület megalakulásának 10. és névadónk születésének 115. évfordulója alkalmából 2014 őszén rajzpályázatot írtunk ki Fekete István gyermekekhez szóló műveinek illusztrálására, amelyre 62 intézmény tanulói 99 pályaművet küldtek be. A díjazott munkákat kiállításon is bemutattuk (2015.05.8-06.16.), amit diákok is megtekinthettek. A 2015-16. tanévben Lázár Ervin kettős (születésének hetvenedik, halálának tízedik) évfordulója alkalmából háromfordulós Meseíró Versenyt írtunk ki. A két levelező forduló után a döntőt 2016. április 11-én rendeztük a bejutottak személyes részvételével, a zsűri elnöke az akkor még élő író, Vathy Zsuzsa, Lázár Ervin felesége volt.
Megalakulásunk óta támogatjuk a katolikus közoktatás kisiskolásainak – a kezdetekkor „Rügyecske”, majd „Harmatcsepp” néven – évente meghirdetésre kerülő tanulmányi versenyt.
A 2016-17. tanévtől egyesületünk szervezi a „Harmatcsepp” tanulmányi versenyt, amelyre az évente jelentkező tanulók száma meghaladja a 2000 főt, az iskolák száma pedig a hetvenet.
Közéleti tevékenységünk keretében 2008-ban az egyesületünk alapításkor megválasztott elnököt, Dr. Hermann Istvánnét jelölte az Országos Rádió és Televízió Testületbe. Sorsolás eredményeként a Magyar Televízió kuratóriumában két éven át képviselte elhivatottan a pedagógus civil szervezeteket.
2013-14 fordulóján felvettük a kapcsolatot a székelyudvarhelyi Tompa László Alapítvánnyal, amely a Tompa László Általános Iskola tevékenységének, a hátrányos helyzetű tanulók esélynövelésének, a magyar anyanyelv és identitás megőrzésének támogatója. A velük való kapcsolat, együttműködés kialakítása az ott működő pedagógusoknak nyújthat szakmai és emberi-lelki segítséget céljaik megvalósításában, valamint egyesületünk tagjai is megismerhetik az ő mindennapi küzdelmeiket. Első találkozásunk 2015. március 12-14. között jött létre, amikor is meghívásunkra négy tanító vett részt szakmai programokon (bemutatóórák, kerekasztal beszélgetés), melynek célja a határon túli magyar tanítók szakmai segítése. Az együttműködés folytatásaként 2016. május 12-15. között egyesületünk háromtagú küldöttsége vett részt a Tompa László Általános Iskola által szervezett szakmai úton. Mindkét találkozás hasznos szakmai tapasztalatokkal gazdagított mindnyájunkat, hiszen a jelen nem lévők is megismerhették azokat a képes beszámolókon.
A terveink megvalósításához szükséges anyagi források jelentős részét – a tagdíjakból befolyt összegek mellett – nyertes pályázataink biztosítják (OKM, OMAI, NCA, NEA,).
A „Fekete István Tanítóegylet Füzetei” című kiadványsorozatunk eddig megjelent köteteivel („Köszönöm Istenem az édesanyámat”, „Magyar szentek ünnepei” és „Drága hazám, nagyok termőföldje”, „Tízéves a Tanítók Fekete István Egyesülete – jubileumi kiadvány”) a tanítók munkáját kívántuk segíteni módszertani ötletekkel a mindennapokban valamint a nemzeti és egyházi ünnepeinkhez kapcsolódó iskolai megemlékezések megrendezésében.
Reméljük, történetünk bemutatása kedvet ébreszt az egyesületünkhöz történő csatlakozáshoz.