FEKETE ISTVÁN
(1900. január 25. Gölle 1970. június 23. Budapest)
Apja Fekete Árpád tanító, iskolamester. Anyja Sipos Anna. Fekete István nagyapja, Fekete Antal az Esterházyak hercegi építésze volt. Fekete Árpád kemény, kitartó munkával alapozta meg családja jövőjét, megbecsülését Göllén. A település fő- és kántortanítója tudásával, szigorával és tisztességével nyerte el a falusi emberek tiszteletét, de gazdálkodóként is híressé vált a környéken és országosan egyaránt.
A gyermek Istvánra nagy hatással volt apai nagyanyja, valamint édesanyja, akik melegszívű szeretetükkel ellensúlyozták apja vasszigorát. A mester gyerekének a legkülönbnek kellett lennie a városban. Benne szorgalmának, kitartásának, értékeinek továbbvivőjét akarta látni.
Az elemi iskola első négy osztályát helyben végezte el, ahol az apja volt az igazgató. Időközben azonban három lánytestvére is született, jelentősen megváltoztak a körülmények. Kicsi és szűk lett a falu. Fekete Árpád hosszas töprengés után úgy döntött, hogy iskolamesteri nyugdíjaztatását kéri. A döntés a gyerekek kellő iskoláztatása érdekében születik. István az elemi iskola ötödik osztályát már Kaposváron kezdi, egy évre rá az egész család Kaposvárra költözik. Az apa a Városházán kap hivatalnoki állást, a fiú a helyi gimnáziumba jár. Itt azonban gyengén megy neki a tanulás, Ezért a polgári fiúiskola első osztályába íratják, ahol végre megtalálja helyét és barátokra is szert tesz.
1914-ben kitör az első világháború. 14 évesen, cserkészőrsvezetőként éli meg ennek keserű tapasztalatait. 1915 nyarán végzi el az iskola utolsó évfolyamát, majd a felsőkereskedelmi iskolába iratkozik. A tanulás jól megy neki, de helyette jobban vágyik a rétek, erdők világába. 1917 nyarán Somogyfajszra utazik nagyapai nagynénjéhez. Itt szerzi első vadászélményét. Igazi patronos puskával járja az erdőket, mezőket és itt sikerül elejtenie első rókáját. Az elhúzódó háború miatt sokáig ez marad utolsó vadászélménye. 1917 végén besorozzák a 19-es önkéntes honvéd gyalogezredhez, amelynek Kaposváron van zászlóalja, így a városban maradhat. 1918 tavaszán hadiérettségit tesz. Ezután Gödöllőre kerül a tartalékos tiszti iskolába. A Monarchia seregének összeomlásáig káplárként szolgál.
Életének eme keserű időszakára Ballagó idő című könyvében emlékezik. 1923-ban felveszik a Debreceni Gazdasági Akadémiára, 1924 januárjában Magyaróváron folytatja tanulmányait, dunántúliként nem érezte jól magát az Alföldön. 1926 júliusában érnek véget tanulmányai. Nyolc év után végre levetheti katonaruháját is. A frissen végzett mezőgazdász Bakócán, gróf Mailáth György birtokán kap állást. Munkája lehetőséget nyújt arra, hogy visszatérjen a természethez. Hajnalban kel, lóháton járja be az uradalmat. Az erdőről, a földekről hazatérve gyakran ragad tollat, hogy élményeit, megfigyeléseit feljegyezze. A falu előkelőségei gyakran meghívják őt is. Ezeken az összejöveteleken nem érzi jól magát, ám itt ismerkedik meg Piller Edittel, a bakócai belgyógyász főorvos lányával, akivel 1929-ben házasságot köt a falu római katolikus templomában. A fiatal házasok Ajkára, első közös otthonukba költöznek,. Itt kap állást vezető gazdatisztként Fekete István a holland származású Nirnsee Ferenc birtokán. Munkája során fellendül a birtok, hírnevet szerezve neki és gazdájának egyaránt. Tejüzemet szervez, búzavetőmagot nemesít, a kiállításokon pedig rendszeresen díjat nyernek az ő irányítása alatt tenyésztett kosok. Gazdatisztként tekintélyt szerez magának. Virradattól késő estig lovon járja az uradalom nagy területen, szétszórtan elhelyezkedő földjeit, az állattenyésztő telepeket. Gazdát és cselédet egyaránt tisztelettel köszönt. Keveset beszél és kevés szóból is ért. Hangja csendes és szelíd, az emberhez szól, a munkatárshoz, akit önmagával egyenrangúnak tekint.
Két gyermeke (Edit 1930., István 1932.) születik.
Fekete István írni nyolc évesen kezdett. Első verse egy rövidke költemény a békéről 1916-ban megjelenik a Zászlónk című diáklapban. Nem tanult író, hanem született tehetség. Diákévei után, katonasorban és akadémistaként is írogatott rövid vázlatok formájában. Első felnőtt írásai a vadgazdálkodás témaköréből születnek rövid feljegyzések formájában. Ezeket a Nimród vadászújság szerkesztőjének, Kittenberger Kálmánnak küldi el, aki megjelenteti azokat. Ő ébreszti rá, hogy tudása, mondanivalója érték, amelyet másokkal is meg kell osztani. A madarak vonulásáról, a vadak viselkedéséről, szokásairól, a vadászat etikájáról is ír. Kittenberger levélben kéri, hogy látogassa meg a szerkesztőségben. A pályakezdő vadászíró és a neves Afrika-vadász, író és lapszerkesztő találkozása elmélyíti egymás iránt érzett rokonszenvüket. A közöttük kialakult szoros barátság 1932-ben kötődik és életük végéig tart.
Fekete István későbbi munkáiban a parasztsorsot, a paraszti világot bemutató írásaival a népies írókhoz áll közel. Ez az irányzat a két világháború között bontakozott ki, és élt tovább a húszas-harmincas években. Jeles képviselői Mikszáth, Gárdonyi, Móra. Fekete Istvánnak az Új időkben megjelent írásai Öreg utakon (1941) címmel, javarészt természettárgyú írások, vadászemlékek. 1936-ban a Gárdonyi Géza Társaság történelmi regénypályázatot hirdet. Erre írja A koppányi aga testamentumát. Ez volt első könyve, amely a pályázat első díját nyeri el. Ezután mind gyakrabban látogat Pestre. Írói feladatai ide szólítják, kiadóhivatalokban, szerkesztőségekben fordul meg, új megbízásokat kap. 1940-ben a Kisfaludy Társaság soraiba választja. Ismeretségi köre bővül a kor jeles íróival. A magyar parasztság helyzetéről, a feudális úr - paraszt viszonyról „Gyeplő nélkül” című könyvében rajzol képet (1948). A drámát telt ház előtt játsszák a Magyar színházban és a Kamaraszínházban is, amely közel száz előadást ér meg. Bánki Viktor filmrendező a Doktor Kovács István című film forgatókönyvének megírására kéri fel, ami újabb sikert hoz számára. Időközben az ajkai uradalom gondjai írói munkássága elé egyre nagyobb akadályokat gördítenek. Eljön tehát a változtatás ideje. A Fekete család pesti barátai összefognak és segítenek. Lakást szereznek, ő maga pedig a Földművelésügyi Minisztériumban kap állást. Hamarosan elkészül második romantikus regénye, a Hajnal Badányban. Sorban jelennek meg elbeszéléskötetei (Egy szem kukorica (1944), Tíz szál gyertya (1948).
1949-ben Fekete Istvánt sokadmagával együtt nyugdíjazzák. Állása megszűnésével a nélkülözés hosszú évei köszöntenek a családra. Könyveit nem adják ki, állandó foglalkozást sehol nem kap, alkalmi munkát kell vállalnia, hogy eltarthassa családját. 1951 őszén tanári álláshoz jut a kunszentmártoni Halászmester-képző iskolában. 1955-ben végre megtörik a jég: a Halászat című műve kezdi a sort; a Mezőgazdasági Könyvkiadó tankönyvként adja ki. A Csí után megjelennek az ifjúságnak, gyermekeknek írt, további könyvei (Kele, Lutra, Bogáncs, Tüskevár, Vuk) Ezzel véget ér száműzetése az ötvenes évek irodalmi életéből. Megírja Pepi-kert című könyvét, amely a szarvasi arborétum történetét meséli el történelmi hátterét is bemutatva. 1960-ban a Tüskevárért József Attila díjjal tüntetik ki. 1965-ben jelenik meg a Csend, mintegy bevezetéseként a három kötetre tervezett életrajzi regényének, csak a Ballagó idő készülhetett el. E regénye már írói számvetés, visszatekintés életére. Barangolások (1968) című elbeszéléskötete elsősorban vadászélményeit foglalja egybe. Hetvenedik születésnapján megkapja a Munka Érdemrend arany fokozatát.
Budapesten hunyt el 1970. június 23-án.
Fekete Istvánt a természettel együtt élő, titkát ismerő, vele naponta találkozó ember élményei avatták íróvá. Új műfajt teremtett, amellyel a civilizáció révén a természettől eltávolodott embert újra természet közelébe tudta hozni.
Politikai nézetei és hite (antikommunista, és az ezzel szemben álló hazaszeretet, istenhit, nemzeti érzés) miatt több lexikonban hiányosan, vagy egyáltalán nem szerepelt Fekete István.
Életútját, munkásságát talán az alábbi, tőle származó idézettel jellemezhetnénk:
